Egy gondolat

Az élet csak akkor számít, ha feltétlenül számít. És csak akkor számít feltétlenül, ha örökre számít.


"Az első kérdés korántem az, hogy elégdettek vagyunk-e önmagunkkal, hanem hogy egyáltalán elgedettek vagyunk-e valamivel? Tegyük föl, hogy igent mondunk egyetlen pillanatra, akkor ezzel nem csak önmagunkra mondtunk igent, hanem minden létezőre. Mert nincs semmi önmagáért, sem bennünk, sem a dolgokban. És ha csak egyetlen egyszer remegett is bele lelkünk a boldogságba, s rezdült meg tőle, mint valami húr, akkor is az egész örökkévalóság kellett, hogy ez az egyetlen esemény megtörténhessék. És helyeslésünknek ebben az egyetlen pillanatában jóváhagytuk, megváltottuk, igazoltuk és helyeseltük az egész örökkévalóságot." /Nietzsche/


Ha életünk egyetlen pillanatában őszintén mondtuk, hogy az élet jó, akkor amikor helyeseltük ezt a pillanatot, helyeseltük az egész valóságot. Lehetetlenség, ellentmondás, logikátlanság: hogyan mondhatnánk bármire is itt, hogy jó, ha a végén elnyelné a pusztulás és a romlás?
Ha van valami, ami jó, akkor mindennek jónak kell lenni. Ha van valami, amire feltétel nélkül igent tudunk mondani, ha volt idő, amikor tudtunk lelkesedni az életért, ha volt idő, amikor tudtunk szeretni, akkor mindig kell tudnunk szeretni, akkor mindig kell tudnunk lelkesedni.