2010. február 27., szombat

Második szó

Bizony mondom neked, még ma velem
 leszel a paradicsomban. (Lk 23,43)


Halálos veszélyben vagy, mégis van hely kínnal színig tele szívedben az idegen szenvedés számára. Haldokolsz és mégis törődsz egy gonosztevővel, aki gyötrelmeiben kénytelen maga megvallani, hogy pokoli kínjai életének gonoszságaiért nem elegendő jogos büntetés. Látod anyádat – de te mégis előbb a tékozló fiúval beszélsz. Téged az Istentől elhagyatottság kínoz – és te a paradicsomról beszélsz. Szemeid halálod éjszakájában elsötétülnek, de te mégis az örök világosságot látod. A halálban csak önmagával foglalkozik az ember, mert elhagyatott, magányos lesz. Te azonban azokkal a lelkekkel törődsz, akiknek országodban kell jutniok. Ó végtelen irgalmú szív! Ó erős és bátor szív!

Egy nyomorult bűnös kéri, hogy gondolj rá. És te megígéred neki a Paradicsomot. Minden megújul, hogyha meghalsz? A bűnnel és gonoszsággal tele élet olyan gyorsan megváltozik, hogyha közeledsz hozzá? Hogyha kimondod az átváltoztatás szavait egy élet fölött, a bűnös élet gonoszságai és gyalázatosságai, minden bűne bocsánatot nyer, megváltozik úgy, hogy semmi se akadályozza többé, hogy Istenhez jusson. Nézd, egy pici jóakarat bennünk is van az ilyen faragatlan gonosztevő iránt, de csak annyi, hogy elkerülje a legrosszabbat. De hogy a gonosz szokások, a bűnös szenvedélyek, a vadság és a szenny, a megszokás: mindez egy kis jóakarat által és rövid bánat révén a bitófán, megszűnjék! Csak nem olyan gyorsan kerül az ilyen is a mennyországba, mint a bűnbánók és a régen megtértek, vagy a szentek, akik egész életükön át testüket, lelküket megszentelték, hogy méltóvá tegyék a háromszor szent Istenhez! Te azonban mindenható kegyelmed szavát mondod. Ez a szó a lator szívébe hatol, halálos kínjainak pokoli tüzét az isteni szeretet tisztító tüzévé változtatja, és egy pillanat alatt mindent megdicsőít, ami az Atya tetteiből még benne volt és mindent megszüntet, ami ebben az életben a teremtmény gonosz bűnével Isten elől elzárkózott. És a lator veled együtt megy Atyád Paradicsomába.

Nekem is megadod a kegyelmet, hogy sohase veszítsem el a bátorságot jóságodtól merészen kérni és várni mindent? A bátorságot, hogyha én lennék a legelvetemültebb gonosztevő, azt mondani: Uram, ne feledkezz meg rólam, hogyha országodba jutsz! Uram, állítsd fel keresztedet halálos ágyamnál. Ajkad nekem is mondja, még ma velem leszel a Paradicsomban. Ez a szó tegyen méltóvá, hogy teljesen megszentelve a halál tisztító erejéből, bűneimtől megszabadultan benned és veled mehessek Atyád országába.

                                                                                Karl Rahner

2010. február 20., szombat

Első szó

Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek. (Lk 23,34)



A kereszten függesz. Odaszegeztek. Ezektől a gerendáktól, ég és föld között, nem tudsz szabadulni többé. Tested merő seb. A töviskoszorú gyötri homlokod. Szemeid vérben úsznak. Kezed és lábad sebei égnek, mintha tüzes vassal verték volna át őket. Lelked a szomorúság, fájdalom és reménytelenség tengere. Akik mindezt művelték, a kereszt alatt állnak. Nem mennek el, hogy legalább egyedül hagyjanak meghalni. Ott maradnak. Nevetgélnek. Azt hiszik, hogy igazuk van és éppen az állapotod ennek a legszembetűnőbb bizonyítéka, bizonyíték, hogy mit műveltek veled. Beteljesedés, szent igazság, Istennek tett szolgálat, amire büszkék lehetnek. Ezért nevetnek. Gúnyolódnak, káromolnak. És fejed fölött a test minden fájdalmánál borzalmasabban csap össze a kétségbeesés ilyen gonoszság miatt. Vannak emberek, akik ilyen aljasságra képesek? Van még valami közösség közted és közöttük? Szabad az egyik embernek a másikat halálra kínoznia? Hazugsággal, aljassággal, árulással, képmutatással és furfanggal úgy halálra kínozni, hogy megőrzik a jog látszatát, az ártatlanság arcát és a tárgyilagos bíró pózát? És Isten megengedi ezt a maga világában? És az ellenség nevetése meg a gúnyolódása behatolhat frissen és diadalmasan Isten világába? Ó Uram, szívünk összetört volna a dühöngő kétségbeesésben. Átkoztuk volna az ellenséget, sőt még az Istent is. Üvöltöttünk volna és őrülten cibáltuk volna a szögeket, hogy még egyszer ökölbe szoríthassuk kezünket.


De te azt mondod: Atyám bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek. Érthetetlen vagy Jézus. Hol van megkínzott, szenvedés dúlta szívedben még hely, amelyen ez a szó kivirágozhat? Érthetetlen vagy. Szereted ellenségeidet. Atyádnak ajánlod őket. Imádkozol értük. Ó Uram, nem istenkáromlás, amit mondok: a legvalószínűtlenebb mentséggel bocsátasz meg nekik, ami csak létezhet: nem tudták, mit tesznek. De igenis nagyon jól tudták. Csak nem akarták tudni! S amit az ember nem akar tudni, szíve legrejtettebb mélyén mégiscsak tudja. Az ember gyűlöli és nem akarja a tudat világosságára engedni. Te azt mondod, nem tudják, mit tesznek. Egyet valóban nem tudtak: irántuk való szeretetedet, mert azt csak az ismerheti, aki maga is szeret téged. Csak a szeretet ismeri fel az ajándékba kapott szeretet.

Mondd ki az én bűneim felett is érthetetlen szereteted megbocsátó szavát. Mondd meg Atyádnak az én érdekemben is: bocsáss meg neki, mert nem tudja, mit cselekedett. Bár tudtam. Mindent. Csak a te szeretetedet nem.

Hadd gondoljak első szavadra a kereszten, amikor a Miatyánk szavait mondva oda se figyelve állítom, megbocsátok az ellenem vétőknek. Ó Istenem a szeretet keresztjén: igazán nem tudom, hogy valaki is vétett ellenem, hogy megbocsássak neki. De ahhoz is a te erődre van szükségem, hogy szívből megbocsássak azoknak, akiket büszkeségem és önzésem ellenségnek tart.

                                                                                      Karl Rahner

2010. február 19., péntek

Jézus utolsó hét szava

Nagyböjt vasárnapjain és Nagypénteken Jézus utolsó hét szavát szeretném végigelmélkedni Karl Rahner segítségével. Akinek kedve van, tartson velem! Ma kezdünk! A bejegyzéseket igyekszem már szombaton elkészíteni. Nagyböjtben másról nem kívánok írni, bármíly fontos is legyen,  - legyen ez a lemondás része.

*********************************************************************************

A szenvedés meggondolása


Úr Jézus Krisztus, Megváltó és Üdvözítő, áldott kereszted előtt térdelek. Kitárom szívemet és lelkemet szent szenvedésed elmélkedéséhez. Keresztedet szegény lelkem elé állítom, hogy egy kicsit jobban megértsem és szívembe véssem, mit tettél és mit szenvedtél, és kiért szenvedtél. Legyen velem kegyelmed, hogy levethessem szívem tompaságát és közönyét, hogy legalább félórára megfeledkezzem hétköznapjaimról, szeretettel, bánattal és köszönettel lehessek nálad. Szívek királya, megfeszített szereteted karolja át gyenge, szegény, fáradt és kedvetlen szívemet. Adj benső érzéket irántad. Ébreszd fel benne azt, ami hiányzik belőle: a veled való részvétet, a szeretetet irántad, a komolyságot és hűséget,  melyek megőriznek szent szenvedésed és halálod átelmélkedésében.

Elmélkedni akarok kereszten elmondott hét utolsó szavadon, azokon az utolsó szavakon, mielőtt te, Isten Igéje, öröktől fogva mindörökké, itt a földön a halálban elnémultál. Cserepes ajakkal mondtad fájdalmas szívedből fakadó szavaidat mindennek végén. Mindenkinek mondtad őket. Nekem is szólnak. Hadd hatoljanak szívembe. Egészen mélyen, egészen bensőségesen. Hogy megértsem azokat. Hogy soha el ne felejtsem, hanem hogy éljenek és erővé váljanak holt szívemben. Te magad mondd el azokat nekem. Úgy, hogy hangod csengését is halljam.

Halálomkor és majd halálom után is szólsz hozzám. Azok a szavak örök kezdet, vagy végtelen vég lesznek. Uram, hadd halljam halálomkor irgalmad és szereteted szavait, nem eresztem el a fülem mellett őket. Ezért hadd fogadjam most készséges szívvel utolsó szavaidat a keresztfán. Ámen.

                                                                                     Karl Rahner

2010. február 2., kedd

A megszentelt élet világnapja

II. János Pál pápa 1997-ben nyilvánította a megszentelt élet, vagyis a szerzetesek világnapjává február 2-át, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét. A pápa az alábbiak szerint határozta meg az ünnep célját: hálát adni Istennek a szerzetesi élet ajándékáért, előmozdítani a szerzetesség ismeretét és szeretetét, valamint lehetőséget adni a szerzeteseknek, hogy egyre inkább rácsodálkozzanak életük szépségére és azokra a csodákra, melyeket az Úr bennük és általuk művel az egyház és a világ javára.


 Ma egész nap az a kérdés foglalkoztatott: mit jelent ma a szerzetesség az egyházban, a világban, netán egy egyházközségben?

Egyházmegyénkben kevés szerzetesközösség él, de Hódmezővásárhelynek megadatott, hogy befogadhassa a domonkos nővérek kis közösségét, akik közöttünk végzik oktató-nevelő munkájukat, valamint apostoli tevékenységük kapcsán a lelkek javát és megmentését mozdítják elő.
Az egyház, de az európai kultúra történetét sem lehetne megírni a szerzetesség nélkül, mint ahogy a hódmezővásárhelyi katolikusság történetét sem.

Miért nagy kincsek ők egy egyházközösségben, egy város életében?

Elsőként az fogalmazódott meg bennem, hogy ők úgy élnek közöttünk, hogy teljesen Istennek szentelték életüket, az életszentségre, a keresztény tökéletességre törekszenek.
Másodikként említem, hogy élő, eleven, személyes Istenkapcsolatuk révén egy állandó  imahátteret biztosítanak számunkra.
Ezek nem látványos, zajos,  úgymond szenzációs dolgok, de értékük felbecsülhetetlen.

Ahogyan mi, a megszentelt életre vállalkozók is esendő emberek. Bennük mégis prófétai jelként ragyog fel Isten üdvözítő szeretete a világban.