2012. augusztus 28., kedd

Amiről szó se esett!

2012. augusztus 20-án volt 75 éve, hogy a hódmezővásárhelyi Szent István király templom a hitélet szolgálatára áll. 

**********************************************************************************
Bevezető gondolat:

Azt, hogy a város katolikus hívő közössége lelkileg nem fog készülni erre a jubileumi eseményre - esetleg egy kilenceddel, vagy minimum triduummal - előre sejtettem, mert az erre illetékesnek a figyelmét, energiáját, idejét  "tisztogató" intézkedési tervére kellett  összpontosítania. (Meg is lett a 10. áldozat!) Ezután cselekedetének következményével kellett/kell megküzdenie...
De reménykedtem! Vártam, talán majd a búcsúi szentmisében - melyet a püspök úr celebrált - méltó módon helyére kerül a dolog és megtörténik legalább a hálaadás. Tévedtem, csalódtam..., mert szó se esett róla!...  sőt szégyelltem, fájt, hogy egy olyan egyházi közösség tagja vagyok, aki nem tud, vagy nem is akar emlékezni, ünnepelni, hálát adni...

Egy hétbe telt, mire ezt a tényt magamban megpróbáltam a helyére tenni és erőt venni ahhoz, - az utókor miatt - hogy blogomban vázoljam a templomépítés történetét.

*********************************************************************************

"Tiszteld a múltad, hogy
érthesd a jelent, és
munkálkodhass a jövőn."
                            /Gróf Széchenyi István/


A SZENT ISTVÁN TEMPLOM ÉPÍTÉSÉNEK TÖRTÉNETE A
 HISTORIA DOMUS ALAPJÁN   

Először 1859-ben merült fel a gondolat, hogy a meglévő Szentháromság templom mellett, egy új templomra is szükség lenne. De az építkezés elmaradt és a már meglévőt bővítették ki Ybl Miklós tervei alapján. Az Egháztanács legközelebb 1904-ben szólította fel a híveket, hogy adakozzanak az új templom építésére. Az összegyűjtött adomány azonban a világháború utáni pénzromlásban értékét vesztette. 1921-ben újra egy pénzügyi alapot hoztak létre a majdani templom építésére és kijelölték annak helyét és a két plébánia határvonalait is.
1932-ben a Lukács nővérek nagyobb ingatlant adományoztak az épülő új templom javára, s viszonzásul kérték azt, hogy Szent István királyról nevezzék el.

 


A templom felépítésére azonban így sem volt még elegendő anyagi fedezet, ezért az Egyháztanács egy szerzetesrendre akarta bízni a plébániát és a templom építését. Igy telepedtek le Hódmezővásárhelyen a jezsuiták. (Hivatalosan 1936. május 30-án.)
Az Egyházközségi Tanács 1935. november 08-án fogadta el dr. Fábián Gáspár budapesti műépítész templom tervét.
1935. november 21-én azután végre megkezdődött a templom alapjainak ásása és a téli fagyok beállta előtt még elkészültek a betonozással is A téli hidegek után 1936. március 14-én indult újra a munka a falak építésével.
 

A Szent Királyról elnevezett plébániát 1936. augusztus 15-én alapította dr. Hanauer  Árpád  István váci megyéspüspök és annak szolgálatát a Jézus Társaságra bízta. Egyúttal P. Ecker Jenő SJ atyát plébánossá nevezte ki. Már álltak a falak és tető alatt volt a templom, amikor Hanauer püspök 1936. szeptember 08-án utólag letette a templom alapkövét.
1937. augusztus 20-án ünnepélyes körmenetbe hozták át az Oltáriszentséget az újonnan megépült templomba és püspöki engedéllyel Cseh András belvárosi plébános megáldotta. Ezzel kezdte meg hivatalos működését a Szent István templom.
  

A templom felszentelésére csak 1975. október 12-én került sor. A szentelést Endrei Mihály váci megyéspüspök végezte. Előtte a triduumot Gyulai Endre teológiai tanár tartotta.
A Szent István templom egy magas főhajóból  és két alacsonyabb mellékhajóból áll, félköríves szentély résszel. Az ó-keresztény bazilikák stílusában épült. A templom hossza 60 m, szélessége 28 m. A 15 méter magas főhajót 11-11 falpillér tartja. Fa mennyezete kazettás. A torony magassága 45 m.
 
 A szentélyt elválasztó diadalív freskói magyar és lengyel szentek  csoportját ábrázolja, melyet 1957-1958-ban Korbuly Ferenc készítette.
 

A templom oldalsó falain, húsz nagyméretű színes üvegablakon keresztül árad be a fény. A nagy ablakokon, főként a jezsuita rend szentjei és jeles személyiségei, a mellékhajók kerek ablakaiban a keresztút stációi láthatók, Leszkovszky György tervei és Kopp Ferenc üvegfestő munkája nyomán.
 
A templom eredeti oltárai a Jézus Szíve és a Mária oltárok. A főoltár ideiglenes faoltár volt, amit 1961-ig használtak. A jelenlegi oltárt Leszkovszky György tervei alapján, Budapesten építették márványból.
 
A Jézus Szíve mellékoltárt dr. Fábián Gáspár tervezte, Nordio Nazareno budapesti cég készítette carrarai márványból, sárgásbarna sienna márvány betétekkel és zöld színű Verde Tynnos márvány betétekkel. A Jézus Szíve szobrot Del Amier Felix faragta carrarai fehér márványból. 

 

 A Szűz Mária mellékoltárt Fischer János szegedi márványiparos készítette carrarai márványból, a szobrot szintén a Nordio Nazaréno szállította, melyet  Del Amico Giuseppe faragott carrarai fehér márványból.

  

 A kersztelőkút fehér márványból készült, bronz fedéllel.

  

 A 28 pad szlavóniai tölgyfa, Radics István helybeli asztalosmester műve.  A gyóntatószék Törőcsik János helybéli műasztalos mester munkája. A Szent József szobrot Vágó György, szegedi szobrász készítette.
 

Az 1957-ben elkészült orgona tervezője Kuczor Béla váci tanár, az építője a Budapesti Hangszerkészítő Vállalat. Az orgona 1046 síppal rendelkezik.

  
(A színes képeket Kiss-Albert Gergely készítette. Köszönöm engedélyét, hogy felhasználhattam őket a blogomba. A két fekete-fehér kép archív, az internetről került letöltésre.)

**********************************************************************************

Záró gondolat:

Így épültek a falak, sok-sok ember áldozatos, önkéntes, szolgálatkész munkájával és anyagi hozzájárulásával. (Anyai nagyapám egy heti munkáját ajánlotta fel és lovaskocsival hordta a kisméretű téglát, a téglagyártól a piactérig. Tette mindezt úgy, hogy a békési határ tanyavilágából kocsikázott be a városba minden nap, több mint 20 km-t megtéve és természetesen a visszaút is ugyanennyi volt.)

Azt, hogy a jezsuita atyák hogyan végezték itt lelkipásztori munkájukat, nemcsak a városban, hanem a tanyavilágban is, erre egy külön posztot kellene szentelni. Megérné!
Akik itt szolgáltak, megszerették Vásárhelyt. A szerzetesrendek feloszlatása után, az akkor legfiatalabb P. Németh János SJ atya, haláláig tartotta a kapcsolatot a Vásárhelyiekkel. Amikor Püspökszentlászlóba helyezték kertésznek, akkor ott állt a hívek lelki szolgálatára, nem kis kockázatot vállalva magára. Itt tartott titokban lelkigyakorlatot, gyóntatott, lelki kísérést végzett. Azután mindig más és más atyák vállalták fel a hitüket komolyan  vevő  vásárhelyi hívek szellemi táplálását, lelki gondozását. Az elmúlt 12 évben közöttünk élt az, akinek az 54 éves papi szolgálatának minden időszakában sokat jelentett Vásárhely, és mi bizalommal lehettünk hozzá minden nehézségünkben, lelki küzdelmünkben. Most űr maradt utána...

Sokszor felvetődik bennem a kérdés, hogy abban a nehéz gazdasági helyzetben miért építettek ilyen hatalmas, bazilika méretű templomot ide Hódmezővásárhelyre, egy többségében protestáns városba. Akkor megtelt a templom... most sokszor kong az ürességtől...
Erősen hiszem, hogy egyszer a miértre választ kapok...
A legkevesebb az, hogy tiszteljük múltunkat, néha megálljunk, elidőzünk és fejet hajtunk ősink tettei előtt és ezt továbbadjuk az utánunk következő nemzedékeknek is.

A templom megáldásának 50. évfordulója méltón meg lett ünnepelve, a mostani egy néma, egyéni tisztelgés volt részemről... hogy 25 év múlva mi lesz...???

**********************************************************************************
 

2012. július 31., kedd

Egyszer mindenkit számon kérnek!

Urunk, Jézus alábbi tanítása jutott eszembe az előző poszt kapcsán. Megfontolandó!


"Azután így szól a balján állókhoz: Távozzatok tőlem átkozottak az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült.

Éheztem ugyanis, de ennem nem adtatok,
Szomjaztam, de innom nem adtatok,
Vándor voltam, de be nem fogadtatok,
Mezítelen, de föl nem ruháztatok,
Beteg voltam és börtönben, de föl nem kerestetek.

Erre azok is megkérdezik: Uram, mikor láttunk éhesnek vagy szomjasnak, vándornak vagy mezítelenül, betegen vagy börtönben, és nem szolgáltunk neked? Ő azonban így felel: Bizony mondom nektek: Amit nem tettetek eggyel is e legkisebbek közül, velem nem tettétek.
Ezek örök büntetésre jutnak, az igazak pedig örök életre."

                                                   Mt 25, 41-46.

2012. július 30., hétfő

Fila Béla atya


Aki közöttünk a Fényt, élete olajával táplálta!



(Béla atyának - befogadója intézkedése miatt - 12 év után el kellett hagyni a hódmezővásárhelyi plébániát.)

2012. március 18., vasárnap

dr. Fila Béla Hódmezővásárhely Díszpolgára

E jeles esemény kapcsán egy egészen más jellegű bejegyzést számtam ide. A mai nap azonban egy fura dolog történt. Délelőtt Béla atya a helyi, Rádió 7 Szőttes c. műsorának volt a vendég. Én e-mailben küldtem el  korán reggel  a hozzászólásomat és gratulációmat a szerkeztőségbe. Ebből mindössze az utolsó bekezdést olvasták föl. Mi ez ha nem diszkrimináció? Netán cenzúra 2012. márciusában??? (A betelefonálók szabadon elmodhatták gondolataikat, jókívánságaikat.) Érdekes, de inkább fura a helyzet.  - No mindegy. Most itt osztom meg veletek kedves barátok, ismerősök, ismeretlenek a változatlanul hagyott mondandómat. 

**********************************************************************************
















dr. Fila Béla 2012 .03. 14-én átveszi a
 "Hódmezővásárhely Díszpolgára" kitüntetést
dr. Lázár János polgármestertől


Tisztelettel és szeretettel köszöntöm a mai Szőttes műsor vendégét, dr. Fila Béla nyugalmazott teológia professzor urat, Diviki Sándor szerkesztő urat és a Rádió7 hallgatóit.
Héjja Erzsébet vagyok, egyszerű hódmezővásárhelyi, római katolikus polgár.
Örömömre szolgál, hogy Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata március 14-én „Hódmezővásárhely Díszpolgára” kitüntetésben részesítette dr. Fila Béla professzor urat, kiemelkedő tanári munkájának és lelkipásztori szolgálatának elismeréseként.
Fila Béla atyát (engedjék meg, hogy a továbbiakban így szólítsam, mert ha telefonon keresztül beszélnénk, ő maga kérné a professzor megszólítás mellőzését – ez az ő szerénysége!) papi, lelkipásztori szolgálata révén, vagy mint egyszerű civil embert sokan ismerik Vásárhelyen is.
Hódmezővásárhelyről csak néhányunknak adatott meg, hogy hallgathassuk őt a Pázmány Péter Hittudományi Akadémia katedrájáról és ezáltal személyes élményünk és tapasztalatunk lehessen tanári nagyságáról, munkásságáról. („Hivatalosan” soha nem voltam tanítványa, mert nem az ő csoportjába tartoztam – tehát nem nála vizsgáztam! – de szinte minden előadásán ott voltam/voltunk, így az ő óráján az eredi 80-as létszám olykor a kétszeresére duzzadt.) Ennek kapcsán éreztem úgy, hogy lelkiismeretbeli kötelességem megszólalni és néhány szót szólni.
Elsőként álljon itt Fila Béla atya személyes vallomása a tanításról, módszeréről, tárgyáról – a dogmatikáról:

„ Nem az én érdemem, hogy a teológia szívét taníthatom. Szeretem a tárgyamat. Nemcsak mint elméleti tárgyat, hanem meggyőződéssel vallom és egzisztenciális súllyal képviselem a dogmatikát. A saját életemben próbálom megvalósítani. Amennyire szeretem az elméleti dolgokat, ugyanúgy szeretem a valóságot is. A keresztény hitben az a valóságos, ami megélhető. A teológia, mint tudomány – másodrendű. Az élet, a praktikus valóság, a tényleges valóság az első. Csak annak a reflexiónak van értelme, amely a valóság talaján áll. Ezt a növendékeim is megérzik. Ha megfelelően adom át nekik a dogmatikai ismereteket, akkor a fiatal elmét ez megragadja. Ez a legfontosabb.”


Megéreztük! Előadásain keresztül megsejtettük a transzcendentális módszer dogmatikai alkalmazás horizontját. Világossá vált, hogy csak annak a teológiának van igazán értéke, amely a valóságot tudja maga mögött, tehát a valóságra reflektál. Hogy a hit tényleges valóság…

Gondolatait úgy szívtuk magunkba, mint szivacs a vizet. Előadásait a kristálytiszta gondolatvezetés, az élet alapvető kédéseire ill. tapasztalataira adott válasz jellemezte, melyet a végén mindig vastapssal köszöntünk meg.

Ne felejtsük el, hogy ez az 1980-as évek elején történt, s mindez lehetővé válhatott a világi hallgatók számára is!

Tudjuk, hogy Béla atya kápláni éveket töltött Hódmezővásárhelyen a Szent István templomba. 1985-ben résztvevője és fültanúja voltam, amikor a zsúfolásig megtelt Budapesti Egyetemi Templomban tanúságot tett Hódmezővásárhelyhez való kötődéséről. Először megjelölve a konkrét helyet, pontos leírást adott a templom méreteit illetően, majd megvallotta: itt érlelődött pappá, egy adott szentmisében itt értette meg, mit jelent számára a papság, a papi hivatás. Ott a tömeg közepén beleborzongtam ebbe és legszívesebben felkiáltottam volna: hisz ez az én otthonom!

Nagykőrösi plébánossága idején is állandó vendége volt Vásárhelynek, hiszen hívták és Ő jött. Hol hivatalos formában templomi lelkigyakorlat vezetése céljából, hol családoknál találkozva „fű alatt”, ezzel nem kis kockázatot vállalva. Így jómagam gyermekkoromtól fogva hallgathattam igehirdetését.

Később a Vigilia és a Teológia folyóiratban megjelent tanulmányait volt módunkban fontolgatni.

12 évvel ezelőtt nyugdíjas éveihez keresett plébániát. Örömünkre Hódmezővásárhelyt választotta. Köszönettel tartozunk Németh László plébános atyának, aki befogadta és lakrészt biztosít neki a plébánián, hogy visszavonultan, de még lelkipásztori szolgálatot végezhessen. (Későbbi bejegyzés: ez a "nagylelkű" befogadás és lakrész biztosítás 2012. 07. 30-ig tartott, ekkor el kellett hagyni Béla atyának a plébániát!)

Ha legtömörebben kellene megfogalmazni, mi Béla atya vonzerejének titka, ezt válaszolnám: velünk keresztény, értünk lelkipásztor!!!

Mi, akik kapcsolatban vagyunk vele tapasztaljuk, hogy életének középpontja Urunk Jézus. Minden gondolata, szava, cselekedete Általa, Vele és Érte van. Egész élete szolgálat, mindig az adott körülmények lehetőségei között. Egyszerűen, hűségesen, szívósan. 

Úgy gondolom sokadmagammal, hogy Béla atya méltán lett Hódmezővásárhely Díszpolgára. 


Kedves Béla atya!

Gratulálok kitüntetéséhez. Őszinte szívvel osztozom örömében. Kívánok Isten kegyelméből erőt, egészséget, hogy még sokáig tudja a lelkek javát szolgálni városunkban, Hódmezővásárhelyen!


         Tisztelettel: Héjja Erzsébet


 















A díszközgyűlés végén Béla atya szólt a kitüntetettek nevében és köszönte meg az elismerét.