2017. január 30., hétfő

P. Tóth Lajos SJ szolgáló élete Hódmezővásárhelyen

P. Tóth Lajos SJ
(1932.10.20 – 2017.01.12.)

Fotó: Márki-Zay Péter

Néhány bekezdés erejéig, arra a nagyon nehéz feladatra vállalkozom, hogy Tóth Lajos atya 24 éves hódmezővásárhelyi szolgálatának részleteire emlékezzek, emlékeztessek temetése napján. Az eltávozása utáni csöndben tárul fel előttünk ki is volt Ő, aki közöttünk és értünk élt.
Lajos atya életének főbb eseményei, szolgálati helyei, száraz adatként megtalálhatók akár itt az elektronikus oldalakon is. De azt, hogy ki volt ő valójában, arról mi tudunk – és egyben kötelességünk – tanúskodni.

1989 őszén történelmi fordulat következik be hazánkban, amikor is az egyház „levegőhöz jut”. Többek között a szerzetesrendek újrakezdhetik működésüket, a tagok számára megnyílik a lehetőség, hogy közösségben élhessenek. Erre az eseményre a jezsuita rend azonnal reagál és az egykori hódmezővásárhelyi rendházukat jelölik ki a novíciusok képzési helyének és immár a váci egyházmegyét elhagyó Lajos atyát bízzák meg a plébánia vezetésével. Igazából ez Lajos atyának az első és egyben utolsó plébánosi helye (előtte káplán és plébániai adminisztrátor volt) Illegalitásban nevelkedett jezsuitaként érkezett, de még nem ünnepélyes fogadalmasként!
1989 szeptember elsején kellett volna megérkeznie Vásárhelyre és átvennie a plébániát, csakhogy útközben lerobbant az autója, így aznap este árván maradtunk, mert ez előző plébános már elfoglalta új plébániáját. Így kezdődött egy rendkívüli történelmi időben, egy egészen újfajta szolgálat kezdete. Mindezt azzal hálálta meg, hogy soha nem rohangászott a régi vagy más helységek közösségét szolgálni. A városban és környékén állt helyt minden körülmények között. Kevesen tudják, hogy a plébánossá történő kinevezésével azonos időben kapta meg az engedélyt Rómából, hogy 1 évre Kanadába utazhat lelki továbbképzésre. A vásárhelyi szolgálat mellett döntött…
Ekkor a plébánia nagyobbik része (emelet és a pince) igen lepusztult állapotban volt, mert az, annak idején államosítva lett és családok lakták. A plébánia felújítást 1989 őszén azonnal megkezdte a jezsuita rend úgy, hogy közben már a novíciusok képzése elindult. Hosszú hónapokig, az építkezés ideje alatt Lajos atya élettere csupán a néhány négyzetméteres iroda volt, fekhelyül egy ülő alkalmatosság szolgált…
Olyan jezsuita szellemi nagyságok, kerültek Vásárhelyre novíciusmesternek, mint P. Hegyi János SJ, P. Alszeghy Zoltán SJ, P. Weissmahr Béla SJ és P. Matyasovich Henrik SJ újoncmester helyettes. Lajos atyában végtelen alázat uralkodott mindenkor. Plébánosi „státusza” ellenére, mindenkor háttérbe vonult. Nagylelkűen, minden vasárnapi nagymisét, jeles ünnepek misealkalmait átadta, a professzoroknak. Hihetetlen ajándék volt számunkra, hogy a szétszóratás idején külföldön nevelődött és érlelődött jezsuita atyákat hallgathattuk és kerülhettünk közvetlen kapcsolatba velük.

Új lehetőség volt, hogy 40 év után ismét elkezdődhetett az iskolai hitoktatás. Egy pillanatig sem hezitált. A városban – püspöki engedéllyel – azonnal világi hívőket bízott meg ezzel a feladattal, ő maga a külterületi hitoktatást végezte, majd idővel itt is alkalmas pedagógust bízott meg a hitoktatással.

Első tevékenysége közé tartott a Jézus Szíve Szövetség régi tagjainak felkarolása és új tagok bekapcsolódását szorgalmazta. Ezzel párhuzamosan elindította a Jézus Szíve Szövetség lapját, Jézus Barátai címmel, havi megjelenéssel. Ez a lap még a mai napig megjelenik, egy hívő család áldozatos munkájának köszönhetően.

A jezsuita noviciátus Szegedre költözése utána nagy űr keletkezett a rendházban, de a templomban is. Hosszas tűnődés után egy lelkigyakorlatos ház elindítása érlelődött meg benne. A megvalósításhoz az éppen Magyarországra hazatérő Újvári Julianna SJC testvér segítségét kérte, aki vállalta a ház beindítását, vezetését, a háttérmunkát. A ház lelki vezetőjének sikerült „megszerezni” P. Héjja Gyula SJ hódmezővásárhelyi születésű atyát, aki nyugdíjba vonulása után New Yorkból tért haza. Így kezdte meg működését  Hódmezővásárhelyen a P. Bíró Ferenc Lelkigyakorlatos Ház. Ismét élettel telet meg a rendház és a templom is. Természetesen Gyula atyán kívül számtalan neves lelkigyakorlat vezető is megfordult a házban. Lajos atya nagyon kedvelte Gyula atyát, így pl. őt kérte fel a templomi lelkigyakorlatok vezetésére, valamint számtalan témában kérhettük előadását.
Ebben az időszakban Lajos atya a szegedi közösségtől is kért és kapott vasárnapi napokra kisegítést. Ilyen kisegítésben vett részt többek között: Hofher József SJ, Vértesaljai László SJ.
Míg a városi lelkipásztori feladatok jelentős részét átadta a fiatal, képzettebb jezsuita atyáknak, addig ő végtelen alázattal ment és szolgálta a város külterületén élőket. Rendszeresen misézett Szikáncson, Erzsébeten, Kakasszéken, egy időben kisegített Kardoskúton, majd később Székkutast is megkapta, mint fíliát.

Héjja Gyula atya egészségének megromlásával, majd halálával megszűnt a plébánián a lelkigyakorlatos ház. Ezután „csupán” közösségi alkalmakat szolgált.
Lajos atya bátran fordult a mindenkori rendfőnökéhez, akitől kért és kapott idős, nyugdíjas kisegítőt Vásárhelyre. Így került a plébániára: P. Illés Béla SJ, Nagy Zoltán SJ, P. Béky Gellért SJ, P. Róna Gábor SJ.
Ebben az időszakban Lajos atya legfőbb tevékenysége a betegek felé irányult. Rendszeresen járt a Lakóparkba, a Szociális Otthonba. Állandó kórházi szolgálatot látott el, valamint az otthon ápolt betegeket nagy odafigyeléssel látogatta és látta el őket szentségekkel.

Szívén viselte a papi és szerzetesi hivatásokért végzett imát. Magyarországról az elsők között kapcsolódott be a nemzetközi Serra mozgalomba és alakult meg helyben is a Serra-klub. Távozásakor örökül hagyta a klub tagjainak, a hívatásokért való imádság fontosságát és az abban való kitartást.

Lajos atya elkötelezett volt az ökumené mellett. Jó kapcsolatot ápolt a más felekezetű lelkipásztorokkal és hívőkkel is.

Személyét a mély hit, az alázatos, hűséges szolgálat jellemezte.
Fontos volt számára a hívőkkel való közvetlen, személyes kapcsolat. Bármilyen gonddal, problémával, kéréssel bátran lehetett hozzá fordulni. Mindig készséggel állt rendelkezésre.

Érdekes, hogy Lajos atya a noviciátus megkezdése után – a történelmi körülmények miatt – több mint 39 évvel Hódmezővásárhelyen tette le ünnepélyes fogadalmait (1991.09.08.) és egyben Ő lett a városunkban szolgáló utolsó jezsuita.


Hisszük, hogy újabb szószólónk van a mennyben! Lajos atya könyörögj érettünk!