2010. augusztus 9., hétfő

Edith Stein ünnepe

Ma van a keresztről nevezett Szent Teréz Benedikta (Edith Stein) szűz és vértanú, Európa társvédőszentje ünnepe.


Edith Stein: Odaadás

Járjak vakon Uram, a Te utaidon,
Mint kisgyermek, terved tudni nem akarom.
A bölcsességnek Atyja vagy, s az én jó Atyám.
Hozzád vezetsz, bár vezess át vak éjszakán.

Uram, legyen, amit Te akarsz: készen vagyok!
Ha az életben nem adsz is boldog napot.
Hiszen az idő Ura vagy, Tiéd a kor,
És örök mád enyém lesz majd valamikor.

Valósítsd meg terveidet, gondolatod.
Segíts, ha áldozatra készt sugallatod!
Felejtsem el mindenestől kis önmagam,
Halljon meg az én, és csak Neked éljek, Uram!

2010. augusztus 8., vasárnap

Szent Domonkos ünnepe

A mai napon van Szent Domonkos emléknapja, igaz ebben az évben az egyház nem emlékezik meg róla a liturgiába, mert a vasárnap felülírja az ünnepet. Úgy gondolom, ettől függetlenül nem maradhatunk némák egy olyan karizmatikus szent előtt, akinek igen sok követője és tisztelője van főként Európában, de szerte az egész világon. Ma álljon előttünk Szent Domonkos lelki végrendelete, melyet halálos ágyán adott a testvéreknek.

"Szeretteim, íme örökségem, melyet rátok hagyok:
  • lakozzék bennetek a szent szeretet,
  • maradjatok alázatosak,
  • őrizzétek meg a szent szegénységet."



2010. augusztus 2., hétfő