2014. szeptember 11., csütörtök

In memoriam dr. Fila Béla

A Fény szolgálatában

Nagyon nehéz dologra vállalkoznom azáltal, hogy néhány szempont alapján emléket állítsak Béla atyának. Elnézést kérek már előre az olvasótól, ha nagyon töredezett és szubjektív leszek…

Nyitány

Amikor egy hívő lélek eltávozott a földi életből, általában ezzel a gondolattal, mondatokkal indította Béla atya a gyászszertartást: „Földi pályafutása véget ért, emberi lehetőségei kimerültek. Sorsa beteljesedett, végérvényes egészként áll előttünk élete. A földi homályból, küzdelemből átment Isten teljes, örök életébe és világosságába.”
Sajnos most nekem kell ezeket a mondatokat megismételni. Béla atya földi pályafutása véget ért, emberi lehetőségei kimerültek. Sorsa beteljesedett, végérvényes egészként áll előttünk élete. A földi homályból, küzdelemből átment Isten teljes, örök életébe és világosságába.

A gyász fájdalma kiemel bennünket az élet zűrzavaros forgatagából, megállásra int, és csendet teremt bennünk. Ebben a csöndben fénylik föl előttünk, ki volt az, aki közöttünk és értünk élt, föltárulnak igazi értékei. Ekkor az esetleges és lényegtelen dolgok eltűnnek. A lényegre, a létezésben megnyilvánult lét titkára leszünk figyelmesek: hogy egyedül Isten az, aki Van és mindenki csupán általa, érte és benne létezik.

 Pap, lelkipásztor

2008.07.05. aranymise előestéje
Fényképezte: Csőke Márta
Először is hálásan köszönjük Urunknak, hogy meghívta Őt szőlőskertjének művelésére. Amikor hivatása felől kérdeztük, nagyon szerényen azt válaszolta, hogy az olyan Titok, melyről nem lehet beszélni. Határozottan csak annyit mondott, hogy soha nem mondott nemet ennek a meghívásnak, fiatal korától pap szeretett volna lenni. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a legnehezebb időben hívta őt az Úr a papi szolgálatra. De ő, elkötelezettségének köszönhetően a nehéz helyzetekben és vészterhes időkben is helyt tudott állni. Vallotta: mindig, mindenhol, minden körülmények között lehet hivatásszerűen élni! Átmeneti időszakban szolgált. Aktív részese volt annak, hogy 56 éves papi, lelkipásztori szolgálata alatt a katolikus egyház a népegyházból, szolgáló, személyes döntésen alapuló egyházzá váljon. Ez bizony komoly felkészültséget, emberi érettséget, éleslátást, tisztességet kívánt. Azt csak kevesen tudják, milyen erőfeszítésre volt szüksége ahhoz, hogy a hagyományos és sokszor megmerevedett egyházi tanítást tapintatosan, törés nélkül alakítsa át korszerű, európai szintű, megújult teológiává.

Amikor engem kérdeztek arról, hogy mi Béla atya nagyszerűségének titka, azt válaszoltam: velünk keresztény, értünk lelkipásztor! És még két szót jelölnék meg, amely jellemvonás csak nagyon kevés ember adománya, birtokosa: jelen lenni. Ő mindig arra figyelt és csak arra, amit csinált, ami a feladata volt. Ha szentmisét mutatott be, teljes lényével arra figyelt. Jelen volt minden lelki beszélgetésben: arra figyelt, aki épp szembe ült vele, tökéletesen átadva magát a hozzá fordulónak. Számára a lelkek felemelése, megmentése volt az elsődleges. Azok közé a kevés papok közé tartozott, aki a tudományos munkája mellett is mindvégig aktív lelkipásztori tevékenységet is végzett. Számtalan papi, szerzetesi, szerzetesnői hivatás indult el, bontakozott ki környezetében és nagyon sok hivatás megerősítője, megmentője volt. Rengeteg összekuszált családi életet sikerült nagy élettapasztalata, tapintata, szelídsége, által rendezni, megmenteni. Keresett lelkigyakorlat vezető, prédikátor volt.

Tanár, professzor, tudós

Károlyi Ház - Katolikus Olvasó Kör
2006.03.22.
Fényképezte: Seidl Ambrus plébános

Filozófiai és teológiai tanulmányainak első szakasza a Budapesti Központi Szeminárium növendékeként, a Katolikus Hittudományi Akadémián zajlott, ahol Kecskés Páltól kapott egyrészt egy tárgyilagos és megbízható bölcseleti képzést, valamint Takács József bemutatta, hogyan épül egy skolasztikus beállítottságú dogmatika. Mindez a Tridentinum utáni dogmatika volt: mindenre választ tudott adni, mindennek meg volt a helye és értéke… Szent Tamás feleletei a saját korának a kérdéseire válaszoltak, nem a jelenre, nem a kor kérdéseire. Mindezt mélyen tapasztalta Béla atya, amikor felszentelés után megkezdte kápláni éveit, aktív papi szolgálatát.
Tanulmányainak második szakaszában a Római Pápai Magyar Intézet ösztöndíjasaként a Gregoriana Pápai Egyetem Filozófiai Fakultásán filozófiai tanulmányokat folytatott. Római tanulmányi során fedezi fel egyrészt Martin Heideggert, Gabriel Marcelt valamint a teológusok közül Karl Rahnert és Romano Guardinit és a kor többi nagy teológusát. Lassan kialakul szellemi horizontja: a filozófián belül a transzcendentális tomizmus, a teológián belül pedig a tanszcendentális módszer dogmatikai alkalmazása.

15 évi nagykőrösi plébánosság után, tudományos munka és gondolkodói tevékenység vár rá. 1985-ben megbízzák a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kar, dogmatika tanszék vezetésével. Itt ér fel a csúcsra és kezdődik el egyben egy küzdelmes, de nagyon gazdag és termékeny, 15 éves életszakasz. Gyötrelmes volt, mert ki kellett alakítania valamiféle sajátos rendszert, melyet maga ő így fogalmazott meg:
„ Nem az én érdemem, hogy a teológia szívét taníthatom. Szeretem a tárgyamat. Nemcsak mint elméleti tárgyat, hanem meggyőződéssel vallom és egzisztenciális súllyal képviselem a dogmatikát. A saját életemben próbálom megvalósítani. Amennyire szeretem az elméleti dolgokat, ugyanúgy szeretem a valóságot is. A keresztény hitben az a valóságos, ami megélhető. A teológia, mint tudomány – másodrendű. Az élet, a praktikus valóság, a tényleges valóság az első. Csak annak a reflexiónak van értelme, amely a valóság talaján áll. Ezt a növendékeim is megérzik. Ha megfelelően adom át nekik a dogmatikai ismereteket, akkor a fiatal elmét ez megragadja. Ez a legfontosabb.”

Tanítványai, hallgatói megsejtették a transzcendentális módszer dogmatikai alkalmazás horizontját. Világossá vált, hogy csak annak a teológiának van igazán értéke, amely a valóságot tudja maga mögött, tehát a valóságra reflektál. Hogy a hit tényleges valóság… Előadásait a kristálytiszta gondolatvezetés, az élet alapvető kérdéseire, ill. tapasztalataira adott válasz jellemezte.
Hét kötetből állá egyetemi jegyzetet állított össze, számos tanulmánya, biblikus elmélkedése jelent meg folyóiratokban. 

Ember, barát

Mártély, 2003.07.28.
Fényképezte: Mészárosné Vacsi Andrea

Nem érdemként, hanem ajándékként tekintem, hogy azon kevesek közé tartozom, aki atyai, baráti kapcsolatba kerülhettem vele. 12 évig volt gyóntatóm és lelki kísérőm. Sok éven keresztül a személyesen kísért lelkigyakorlatot nála, pontosabban vele együtt végeztem. Az itt adott útmutatásai életem végéig elkísérnek és útbaigazítást adnak.

Nagyon sok vendégét hozott hozzánk ebédelni. Így sok papot, szerzetest, szerzetesnőt, tudóst vagy világi teológust ismerhettem meg, akik meghatározó szerepet töltenek be a katolikus egyházba és kaptam hiteles bepillantást nem csak a magyar egyház, hanem a világegyház aktuális életébe is.
Örömmel vállalta el a lakásunkban tartott Biblia Kör előadói, vezetői szerepét.
Amíg jobb fizikai állapotba volt, rendszeresen, szinte heti rendszerességgel meglátogatott esténként és nagyon komoly, mély beszélgetéseink voltak a lét értelmére vonatkozó kérdés köréből, a jövő egyház helyzetéről stb.

Sok örömében is osztozhattam és fájdalmában, kiszolgáltatottságában is mellette lehettem. Felemelő volt a kiemelkedő ünnepi pillanatokban vele együtt örülni. Egyedüliként ott lehettem, amikor az arany doktori diplomáját vette át 2009-ben és a jubilánsok nevében mondott köszöntőt. Felemelő volt a Hódmezővásárhely Díszpolgára cím átvételének ünnepe is. Az élete „árnyas” oldalán is ott lehettem több alkalommal, a Pécsi Szívsebészeten és Budapesti Kardiológiai Intézetben a betegágya mellett. Csodáltam amilyen alázattal viselt minden fájdalmat, kiszolgáltatott állapotot és helyzetet.

Vállalta hús-vér ember voltát, és amikor nehézségei, problémái voltak, akkor tudta, hogy telefonon akár még éjszakai is fölhívható vagyok, vagy bármikor nyitva áll a szobám ajtaja számára. Ha nagy volt a baj, csak annyit kérdeztem, hogy kérjek-e autót kölcsön és már indultunk is Mártélyra, a Tiszára. Ott csónakba szálltunk és némán, a naplemente szemlélése közben a lelke nyugalma helyreállt. Tudta, én nem kérdezek semmit, nem kell magyarázkodnia. Némán is értettük egymást, csak szüksége volt arra, hogy valaki mellette legyen.
Azért voltak nagyon derűs mártélyi séták is. Feledhetetlen, amikor rajtunk kívül nem volt senki a Tisza partján, akkor hintába ült és úgy ragyogott az arca, mint egy gyermeké. Itt is egyszerűen csak jelen volt, és belefeledkezett abba tevékenységbe, amit éppen végzett.

Szintén ajándéknak érzem, hogy halála előtt 5 nappal még eljött hozzám, meglátogatott és egy óra nagyon komoly beszélgetésünk volt. Az elmúlt két év (mint általában a nagy lelki emberek esetében) zűrös, zilált, nyugtalan időszak volt számára. A neki fájdalmat okozóknak megbocsátott, nem volt neheztelés benne. Egy dolgot nem tudott igazán hová tenni, mégpedig azt, hogy 56 évi papsága után nem egyházi közegben, hanem egy magán házban, kvázi „civilként” kell élnie. Ez fölöttébb szomorú számomra is…

Záró akkord

Béla atya életét egy égő gyertyához tudom hasonlítani, miközben világít, - hogy fényében mások eltudjanak igazodni, lássák az utat, egymást, a célt, - közben elemészti önmagát, de nem áldozatként, hanem ajándékként. Egész élete, az emberek szolgálatán keresztül, Urunk Jézus szolgálata volt. Egyszerűen, hűségesen, szívósan.

Nyugodjék békében és járjon közben értünk!

2014. április 27., vasárnap

Szentek sorába iktatva!

Szent II. János Pál pápa és Szent XXIII. János pápa,
könyörögjetek érettünk!


Újabb történelmi pillanat:
 egyszerre két pápát kanonizáltak, ezáltal négy pápa volt a
 Szent Péter téren!