2014. szeptember 15., hétfő
2014. szeptember 11., csütörtök
In memoriam dr. Fila Béla
A Fény szolgálatában
Nagyon nehéz dologra
vállalkoznom azáltal, hogy néhány szempont alapján emléket állítsak Béla
atyának. Elnézést kérek már előre az olvasótól, ha nagyon töredezett és szubjektív
leszek…
Nyitány
Amikor egy hívő lélek
eltávozott a földi életből, általában ezzel a gondolattal, mondatokkal
indította Béla atya a gyászszertartást: „Földi pályafutása véget ért, emberi
lehetőségei kimerültek. Sorsa beteljesedett, végérvényes egészként áll előttünk
élete. A földi homályból, küzdelemből átment Isten teljes, örök életébe és
világosságába.”
Sajnos most nekem kell
ezeket a mondatokat megismételni. Béla atya földi pályafutása véget ért, emberi
lehetőségei kimerültek. Sorsa beteljesedett, végérvényes egészként áll előttünk
élete. A földi homályból, küzdelemből átment Isten teljes, örök életébe és
világosságába.
A gyász fájdalma kiemel
bennünket az élet zűrzavaros forgatagából, megállásra int, és csendet teremt
bennünk. Ebben a csöndben fénylik föl előttünk, ki volt az, aki közöttünk és
értünk élt, föltárulnak igazi értékei. Ekkor az esetleges és lényegtelen dolgok
eltűnnek. A lényegre, a létezésben megnyilvánult lét titkára leszünk
figyelmesek: hogy egyedül Isten az, aki Van és mindenki csupán általa, érte és
benne létezik.
Pap, lelkipásztor
 |
| 2008.07.05. aranymise előestéje Fényképezte: Csőke Márta |
Először is hálásan
köszönjük Urunknak, hogy meghívta Őt szőlőskertjének művelésére. Amikor
hivatása felől kérdeztük, nagyon szerényen azt válaszolta, hogy az olyan Titok,
melyről nem lehet beszélni. Határozottan csak annyit mondott, hogy soha nem
mondott nemet ennek a meghívásnak, fiatal korától pap szeretett volna lenni.
Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a legnehezebb időben hívta őt az Úr a papi
szolgálatra. De ő, elkötelezettségének köszönhetően a nehéz helyzetekben és
vészterhes időkben is helyt tudott állni. Vallotta: mindig, mindenhol, minden
körülmények között lehet hivatásszerűen élni! Átmeneti időszakban szolgált.
Aktív részese volt annak, hogy 56 éves papi, lelkipásztori szolgálata alatt a
katolikus egyház a népegyházból, szolgáló, személyes döntésen alapuló egyházzá
váljon. Ez bizony komoly felkészültséget, emberi érettséget, éleslátást,
tisztességet kívánt. Azt csak kevesen tudják, milyen erőfeszítésre volt
szüksége ahhoz, hogy a hagyományos és sokszor megmerevedett egyházi tanítást
tapintatosan, törés nélkül alakítsa át korszerű, európai szintű, megújult
teológiává.
Amikor engem kérdeztek
arról, hogy mi Béla atya nagyszerűségének titka, azt válaszoltam: velünk
keresztény, értünk lelkipásztor! És még két szót jelölnék meg, amely jellemvonás
csak nagyon kevés ember adománya, birtokosa: jelen lenni. Ő mindig arra figyelt
és csak arra, amit csinált, ami a feladata volt. Ha szentmisét mutatott be,
teljes lényével arra figyelt. Jelen volt minden lelki beszélgetésben: arra
figyelt, aki épp szembe ült vele, tökéletesen átadva magát a hozzá fordulónak.
Számára a lelkek felemelése, megmentése volt az elsődleges. Azok közé a kevés
papok közé tartozott, aki a tudományos munkája mellett is mindvégig aktív
lelkipásztori tevékenységet is végzett. Számtalan papi, szerzetesi,
szerzetesnői hivatás indult el, bontakozott ki környezetében és nagyon sok
hivatás megerősítője, megmentője volt. Rengeteg összekuszált családi életet
sikerült nagy élettapasztalata, tapintata, szelídsége, által rendezni,
megmenteni. Keresett lelkigyakorlat vezető, prédikátor volt.
Tanár, professzor, tudós
 |
| Károlyi Ház - Katolikus Olvasó Kör 2006.03.22. Fényképezte: Seidl Ambrus plébános |
Filozófiai és teológiai
tanulmányainak első szakasza a Budapesti Központi Szeminárium növendékeként, a
Katolikus Hittudományi Akadémián zajlott, ahol Kecskés Páltól kapott egyrészt
egy tárgyilagos és megbízható bölcseleti képzést, valamint Takács József
bemutatta, hogyan épül egy skolasztikus beállítottságú dogmatika. Mindez a
Tridentinum utáni dogmatika volt: mindenre választ tudott adni, mindennek meg
volt a helye és értéke… Szent Tamás feleletei a saját korának a kérdéseire
válaszoltak, nem a jelenre, nem a kor kérdéseire. Mindezt mélyen tapasztalta
Béla atya, amikor felszentelés után megkezdte kápláni éveit, aktív papi
szolgálatát.
Tanulmányainak második
szakaszában a Római Pápai Magyar Intézet ösztöndíjasaként a Gregoriana Pápai
Egyetem Filozófiai Fakultásán filozófiai tanulmányokat folytatott. Római
tanulmányi során fedezi fel egyrészt Martin Heideggert, Gabriel Marcelt
valamint a teológusok közül Karl Rahnert és Romano Guardinit és a kor többi
nagy teológusát. Lassan kialakul szellemi horizontja: a filozófián belül a
transzcendentális tomizmus, a teológián belül pedig a tanszcendentális módszer
dogmatikai alkalmazása.
15 évi nagykőrösi
plébánosság után, tudományos munka és gondolkodói tevékenység vár rá. 1985-ben
megbízzák a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kar, dogmatika tanszék
vezetésével. Itt ér fel a csúcsra és kezdődik el egyben egy küzdelmes, de nagyon
gazdag és termékeny, 15 éves életszakasz. Gyötrelmes volt, mert ki kellett
alakítania valamiféle sajátos rendszert, melyet maga ő így fogalmazott meg:
„ Nem az én érdemem, hogy
a teológia szívét taníthatom. Szeretem a tárgyamat. Nemcsak mint elméleti tárgyat,
hanem meggyőződéssel vallom és egzisztenciális súllyal képviselem a dogmatikát.
A saját életemben próbálom megvalósítani. Amennyire szeretem az elméleti
dolgokat, ugyanúgy szeretem a valóságot is. A keresztény hitben az a valóságos,
ami megélhető. A teológia, mint tudomány – másodrendű. Az élet, a praktikus
valóság, a tényleges valóság az első. Csak annak a reflexiónak van értelme,
amely a valóság talaján áll. Ezt a növendékeim is megérzik. Ha megfelelően adom
át nekik a dogmatikai ismereteket, akkor a fiatal elmét ez megragadja. Ez a
legfontosabb.”
Tanítványai, hallgatói
megsejtették a transzcendentális módszer dogmatikai alkalmazás horizontját.
Világossá vált, hogy csak annak a teológiának van igazán értéke, amely a
valóságot tudja maga mögött, tehát a valóságra reflektál. Hogy a hit tényleges
valóság… Előadásait a kristálytiszta gondolatvezetés, az élet alapvető
kérdéseire, ill. tapasztalataira adott válasz jellemezte.
Hét kötetből állá
egyetemi jegyzetet állított össze, számos tanulmánya, biblikus elmélkedése
jelent meg folyóiratokban.
Ember, barát
 |
| Mártély, 2003.07.28. Fényképezte: Mészárosné Vacsi Andrea |
Nem érdemként, hanem
ajándékként tekintem, hogy azon kevesek közé tartozom, aki atyai, baráti
kapcsolatba kerülhettem vele. 12 évig volt gyóntatóm és lelki kísérőm. Sok éven
keresztül a személyesen kísért lelkigyakorlatot nála, pontosabban vele együtt
végeztem. Az itt adott útmutatásai életem végéig elkísérnek és útbaigazítást
adnak.
Nagyon sok vendégét
hozott hozzánk ebédelni. Így sok papot, szerzetest, szerzetesnőt, tudóst vagy
világi teológust ismerhettem meg, akik meghatározó szerepet töltenek be a
katolikus egyházba és kaptam hiteles bepillantást nem csak a magyar egyház,
hanem a világegyház aktuális életébe is.
Örömmel vállalta el a
lakásunkban tartott Biblia Kör előadói, vezetői szerepét.
Amíg jobb fizikai
állapotba volt, rendszeresen, szinte heti rendszerességgel meglátogatott
esténként és nagyon komoly, mély beszélgetéseink voltak a lét értelmére
vonatkozó kérdés köréből, a jövő egyház helyzetéről stb.
Sok örömében is
osztozhattam és fájdalmában, kiszolgáltatottságában is mellette lehettem.
Felemelő volt a kiemelkedő ünnepi pillanatokban vele együtt örülni.
Egyedüliként ott lehettem, amikor az arany doktori diplomáját vette át 2009-ben
és a jubilánsok nevében mondott köszöntőt. Felemelő volt a Hódmezővásárhely
Díszpolgára cím átvételének ünnepe is. Az élete „árnyas” oldalán is ott
lehettem több alkalommal, a Pécsi Szívsebészeten és Budapesti Kardiológiai
Intézetben a betegágya mellett. Csodáltam amilyen alázattal viselt minden
fájdalmat, kiszolgáltatott állapotot és helyzetet.
Vállalta hús-vér ember
voltát, és amikor nehézségei, problémái voltak, akkor tudta, hogy telefonon
akár még éjszakai is fölhívható vagyok, vagy bármikor nyitva áll a szobám
ajtaja számára. Ha nagy volt a baj, csak annyit kérdeztem, hogy kérjek-e autót
kölcsön és már indultunk is Mártélyra, a Tiszára. Ott csónakba szálltunk és
némán, a naplemente szemlélése közben a lelke nyugalma helyreállt. Tudta, én
nem kérdezek semmit, nem kell magyarázkodnia. Némán is értettük egymást, csak
szüksége volt arra, hogy valaki mellette legyen.
Azért voltak nagyon derűs mártélyi séták is. Feledhetetlen, amikor rajtunk kívül nem volt senki a Tisza
partján, akkor hintába ült és úgy ragyogott az arca, mint egy gyermeké. Itt is
egyszerűen csak jelen volt, és belefeledkezett abba tevékenységbe, amit éppen
végzett.
Szintén ajándéknak érzem,
hogy halála előtt 5 nappal még eljött hozzám, meglátogatott és egy óra nagyon
komoly beszélgetésünk volt. Az elmúlt két év (mint általában a nagy lelki
emberek esetében) zűrös, zilált, nyugtalan időszak volt számára. A neki
fájdalmat okozóknak megbocsátott, nem volt neheztelés benne. Egy dolgot nem
tudott igazán hová tenni, mégpedig azt, hogy 56 évi papsága után nem egyházi
közegben, hanem egy magán házban, kvázi „civilként” kell élnie. Ez fölöttébb
szomorú számomra is…
Záró akkord
Béla atya életét egy égő
gyertyához tudom hasonlítani, miközben világít, - hogy fényében mások eltudjanak igazodni, lássák az utat, egymást, a célt, - közben elemészti önmagát,
de nem áldozatként, hanem ajándékként. Egész élete, az emberek szolgálatán keresztül,
Urunk Jézus szolgálata volt. Egyszerűen, hűségesen, szívósan.
Nyugodjék békében és
járjon közben értünk!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
